A cecei Gerlice Néptánc Egyesület és a Tehetség Művészeti Iskola népi énekes házi versenyt rendezett, az intézmény Bács-Kiskun megyei telephelyén Szalkszentmártonban. A zsűri Éri Márton népzenész tanár, az intézmény vezetője Iker Józsefné, valamint Kósa Péter, és Szabó Csobán Gergő népzenész tanárok értékelték a versenyzőket. A helyi érdeklődők mellett, elsősorban az intézmény növendékei mutatkoztak be Paksról,Cecéről, és Szalkszentmártonból.

A zsűri ezüst, arany, és kiemelt arany minősítéssel jutalmazta a szólistákat, és a csoportos előadókat. A verseny díjazottai, a növendékek, a néptáncos minősítéseken kívül, Fejér megyei és az országos népdaléneklési versenyeken is részt vesznek a következő hónapokban.

A verseny után Iker Kamilla és Görög Balázs néptáncoktatók táncházat tartottak, majd kézműves foglalkozás várta az érdeklődőket Duzmathné Bóna Márta vezetésével. A cecei kisgyermekek Dömsödi Rita, Vajai Kovács-Zorka, Vajai-Kovács Liza és Vajai-Kovács Villő, Asbóth-Surnyák Gergő Arany minősítést érdemeltek ki.

A paksi Tehetségek Palánta csoportja is részt vett a rendezvényen, ahol Körösztös Emese Míra, Demeter Lilien, Kollár Lili, Fritz Vivien és Micsinai Gabriella, az ifjúsági csoportból Huszti Andrea képviselte a Paksiakat. A Palánták kiemelt arany minősítést kaptak ahogy Körösztös Emese Míra és Fritz Gréta szóló produkciója is.

Bács-Kiskun megyei növendékeink, Vasvári Zoé kiemelt arany, Oláh-Réthy-Málna arany, Szűcs Gréta és Oláh-Réthy málna, Csaplár a Lora, Koncz Bianka, Duzmath Adél, Horváth Henrietta és Nagy Virág Lili ezüst minősítést értek el.

Többen részt vettek akik iskolánknak nem növendékei, de szépen szerepeltek: Damásdi Hanna arany minősítést, Sebetka Hanna-Vasvári Zoé, Krisztián Kíra-Kékesi Lilivel ezüst minősítést kapott, és Nagy Panna is ezüst minősítést vihetett haza.

Március 18-án Székesfehérvárra utaznak a néptáncos kislányok, ahol több megye népi énekeseivel kelnek versenyre.

Gratulálunk gyerekek! Nagyon ügyesek voltatok! Hajrá csak így tovább!🌸🎻

Köszönjük a Tehetség Alapfokú Művészeti iskola tanárainak, és munkatársainak a megfeszített munkát, a szalkszentmártoni Művelődési Háznak, és a Könyvtárnak a helyszín és a kellékek biztosítását, valamint A Kópé zenekar muzsikáját.

Tisztelettel: Iker Józsefné Intézményvezető Tehetség Művészeti Iskola