Tehetség Művészeti Iskola

Bemutatkozás

A Tehetség Művészeti Iskola 2018. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit. Jelenleg közel 800 növendékkel dolgozunk cecei székhelyen, sárbogárdi, paksi, mezőszilasi, szalkszentmártoni, sárkeresztúri és nagylóki telephelyeken. Művészetekkel foglalkozni, nap mint nap alkotó munkát végezni, a legbelsőbb énünkben, szellemiségünkben rejlő gondolatiságot a tánc különböző nyelvén megfogalmazni óriási öröm számunkra. Szakmai és pedagógiai elhivatottságunk: Ezt a léleknemesítő erőt, ezt az örömöt átsugározni, közvetíteni, tanítványainkkal együtt felfedezni és naponta megélni.
Az intézmény vezetője által megálmodott iskola célja, hogy a városokban – épp úgy, mint a falvakban – elérhető legyen az archaikus, tiszta forrásból megszületett néptánc, valamint modern tánc, társastánc és balett, magasan képzett, nagy tapasztalattal rendelkező, lelkes pedagógusoktól.

Néptánc

Néptánc tanszakunk célja, hogy a magyar néptánc és a népi kultúra iránti érdeklődést elmélyítse tanulóinkban a különböző dialektusok táncain keresztül. A népzene, a népdal, a néptánc és népi játékaink, óriási fejlődési lehetőséget nyújtanak a gyermekek zenei és mozgáskultúrájának fejlesztésére, személyiségük megformálására.

Társastánc

A társastánc tanszak célja, hogy törekedjen a táncművészet, azon belül a társastánc minél teljesebb megismerésére, segítse sajátos eszközeivel a tanulók személyiségének formálását. Megismerhetik növendékeink a társastáncok sokszínűségét,technikai elemeit, a viselkedéskultúra alkalmazásával a társas érintkezésben.

modern tánc

Modern-Kortárstánc tanszak célja: a modern- és kortárstánc technikai megjelenítése, és az előírt tananyag elsajátítása mellett a személyiség fejlődése, az önálló, kapcsolatteremtő improvizáció,kreativitás kialakítása. Tanulóink jártasságot szerezhetnek a kreatív gyermektánc, az esztétikus testképzés, a Graham és Limón-technikákban.

balett

A szép mozgás minden ember ösztönös vágya. A klasszikus balett,mellyel ez elérhető évszázadokon át csiszolódott tánctechnika,amely egy zárt rendszerbe foglalt mozgásnyelv Vaganova metodikája alapján. A balett tanszak célja, hogy a tanuló a klasszikus balett speciális harmóniát igénylő, fegyelmezett,tudatos mozgásnyelvét, tánctechnikáját elsajátítsa.